Kereső













KIÁLLÍTÁS A VÁROSI GALÉRIÁBAN



   


Nemzeti ünnepünk alkalmából kiállításmegnyitásra került sor 2014. március 14-én a Városi Galériában. A kiállítás a város nemrég elhunyt főépítészének, Horváth Zoltánnak a grafikáiból és a városhoz kapcsolódó terveiből.
A megnyitó Szabó Szása, az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjának szavalatával kezdődött.
 

Bratu László köszöntötte a megjelenteket, majd Hidasnémeti János méltatta a művészt. 
  



A résztvevők között volt Rőthy Judit, az elhunyt Horváth Zoltán özvegye, a fia, a húga és családja, Piriti Attila az építész kamara képviseletében, valamint számos pályatárs.

   

 Horváth Zoltán munkái Encsen, a teljesség igénye nélkül:

 

Óvoda bővítése

Hungária Biztosító székház

Abaúj Áruház

Takarékszövetkezet – Városi Galéria

Gyógyszertár és lakás

Fehér Narvál Áruház

Autóbusz állomás

8 tantermes általános iskola

2 x 12 lakásos társasházak

Református templom és parókia

Szent Anna római katolikus templom

Földhivatal – irodák – lakások

Városháza felújítás, bővítés


2014-03-24 14:44