Kereső













ÜNNEPELT A VÁROS



Közönség5  Közönség6

2014-ben is sor került az Encsi Napok rendezvénysorozatra. A változatos programok mellett augusztus 20-án ünnepség keretein belül emlékeztek meg a település polgárai Szent István királyról, a magyar államalapításról.

Beszéd Mûsor

Az ünnepi beszédet Bratu László polgármester mondta, méltatva nagy királyunkat, valamint ismertette a város elért eredményeit az elmúlt években. Az ünnepi hangulatot Tóth László népdalénekes erősítette Szent Istvánról szóló énekekkel.


Regyház2 Gegyház

Gegyház2 Egyház2

A hagyományokhoz híven a történelmi egyházaink közreműködésével az új kenyér megszentelésre, megáldásra került. Az új kenyeret megszentelte a római katolikus egyház nevében dr. Garancsi László címzetes főesperes, a görög katolikus egyház nevében dr. Petrasevits Dénes esperes, megáldotta a református egyház nevében Baksy Mária esperes asszony, az evangélikus egyház nevében Domokos Tibor lelkész.

Szegés3 Szegés4 
 

Befejezéséként Encs Város Képviselő-testülete a városért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, köszönete jeléül kitüntetéseket adományozott, melyeket Bratu László polgármester, Molnárné Juhász Éva, az Abaújdevecseri Részönkormányzat, Kléri Bertalan a Fügödi Részönkormányzat vezetője adott át.

„Akikre büszkék vagyunk-2014” kitüntetést adományoz:

  • Magyar Helgának, az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjának.

Kitüntetés Magyar2
Magyar Helga ezen az éven érettségizett. Alsó tagozatos korától kezdve folyamatosan részt vett területi atlétika versenyeken, felső tagozattól versenyszerűen úszott.

Általános iskolás tanulmányai során tagja volt a Rock and Roll tánccsapatnak, ahol szintén szép eredményeket értek el. A ballagáson megkapta a „Jó tanuló, jó sportoló” díjat.

A gimnáziumba kerülve folytatta a sportot, rendszeresen úszott és részt vett az atlétikai versenyeken.

Gimnazista évei alatt folyamatosan vett részt szavalóversenyeken. Állandó szerkesztője volt az iskolaújságnak, valamint az Encsi Hírek is gyakran közölte cikkeit. Számtalan iskolai műsorban és városi rendezvényen szerepelt. 5 éven keresztül segítette az osztályfőnök munkáját, mint osztálytitkár. Részt vett több történelem versenyen és az Arany János Irodalmi Versenyen is. 5 éven keresztül jeles és kitűnő tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetett. Angol nyelvből előrehozott érettségit tett. A diákönkormányzat munkáját tagként segítette.

Emelt szintű érettségit tett történelem és angol nyelv tantárgyakból.

Tanulmányait a Miskolci Egyetemen folytatja.
 

  • Vezse Botondnak, a Szent László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzett tanulójának.

Kitüntetés Vezse2
Vezse Botond
tanulmányi eredménye nyolc éven át kitűnő volt, rendszeresen tantárgyi dicséretekben részesült. Kimagasló teljesítményt ért el, lelkiismeretes, kitartó és sokoldalú tevékenységet végzett. Kiváló tanulmányi eredményéhez példamutató szorgalom és magatartás társult.

A tanítási órákra mindig jól felkészült, szorgalmával, aktivitásával segítette az iskolai munkát.

Átlag feletti intelligencia, kreativitás, a feladat iránti elkötelezettség, magas szintű elvont gondolkodási-, könnyed fogalomalkotási képesség jellemzi. Érdeklődési körének középpontjában a természettudományos tantárgyak állnak, melyekre szabadidejének jelentős részét áldozza. Problémamegoldó képessége igen fejlett, munkatempója gyors.

Versenyeredményei kimagaslók. Előkelő helyezéseket ért el a Bendegúz és a Bolyai nyelvész, Hegyalja és Varga Tamás, valamint a Curie matematika versenyeken megyei és országos szinten. Informatika országos versenyen legutóbb negyedik helyezést ért el a csapattársaival. Ezen kiváló eredmények mellett rengeteg kistérségi és megyei versenyeken is részt vett és mindig jó helyezéssel tért vissza.

 

A városi kitüntetések mellett a településrészek is köszönetet mondtak munkájukért azoknak, akik segítették lakosaik életének nyugodtabbá tételét.

  • „Encs-Abaújdevecserért- 2014.” helyi kitüntetést adományozott az Encs-Abaújdevecser Településrészi Önkormányzat testülete az Abaújdevecseri Polgárőr Egyesületnek.

Kitüntetés Polgárõ2
Az Abaújdevecseri Polgárőr Egyesület helyi lakosokból 2007-ben alakult 8 fővel, majd 15 főre nőtt a taglétszáma. Vezetőjük Bratu Ferenc fáradhatatlanul szervezi tevékenységüket.

Az Egyesület önállóan működik, cégbíróságnál bejegyzett szervezetként. Az alapító tagjai részéről fogalmazódott meg az igény, hogy erősíteni kell a lakosság közbiztonságát, a biztonság érzetének növelése érdekében. Az önszerveződő egyesület aktív szerepet vállal a településrész életében nemcsak a közbiztonság terén, hanem más helyi civil szervezetekkel együttműködve településrészi rendezvények szervezésében, lebonyolításában is részt vesz.

Hagyománnyá vált, hogy minden évben a megalakulás óta Polgárőr Napot szerveznek a lakosság részére. A településrészen polgárőri szolgálatot látnak el heti rendszerességgel, valamint az árvízvédelem során segédkeznek, a rendezvények biztosításában közreműködnek.

Számos megyei és országos elismerésben részesült az egyesület az aktív, tartalmas és rendszeres munkájáért.

Egyesületi munkájuk elismerését mi sem bizonyítja jobban, hogy az egyesület elnökét bízták 2013-ban az Encsi Járási Polgárőr koordinátori feladatok ellátására.

Az egyesület tagjai anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik önkéntesen a polgárőr munkát a helyi lakosság érdekében, mely tiszteletre méltó és köszönet érte.

 

  • „Encs-Fügödért-2014.”helyi kitüntetést adományoz az Encs- Fügöd Településrészi Önkormányzat testülete Kavalecz Jánosnak rendőr főtörzszászlósnak.

Kitüntetés Kavalecz
Kavalecz János rendőr főtörzszászlós 1972-ben született Miskolcon. 1992-től teljesít hivatásos rendőri szolgálatot az Encsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr- Járőr Alosztályán, mint járőr. Krasznokvajda Rendőrőrsön, majd 2008-tól az Encs Körzeti Megbízotti Csoportban teljesít szolgálatot. Végigjárva a ranglétrát 2008-ban főtörzszászlós rendfokozatba lépett elő.

A szakterületén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseképpen több alkalommal dicséretben és jutalomban részesült.

Becsületesen, lelkiismeretesen végzi munkáját, intézkedései jogszerűek, szakszerűek és statisztikai eredményeivel is kiemelkedik társai közül. A szakma szabályait magas fokon ismeri, rendszeresen és folyamatosan képzi magát. Az Encsi Rendőrkapitányságon az intézkedéstaktikai instruktori feladatokat is ellátja.

Kavalecz János rendőrfőtörzszászlós nem csupán a szolgálati idejében aktív, szabadidejében is észleli és intézkedik a jogsértőkkel szemben. Körzeti megbízottként szolgálati időn kívül is fogadja az állampolgári jelzéseket, sokan a saját telefonszámán hívják, és közvetlenül tőle kérnek segítséget rendőri intézkedést igénylő problémáik megoldásában.

Kiemelt figyelmet fordít a szabálysértési értékre elkövetett, valamint a terménylopásokra is, átérzi a településen élő emberek nehézségeit.

Igyekszik minden tudomására jutott jogsértő cselekmény elkövetőjét felderíteni, illetve megtenni mindent a kár megtérülése érdekében. Több sorozatjellegű, illetve közfelháborodást keltő bűncselekményt derített fel. Felderítési eredményességével folyamatosan a legkiemelkedőbb a körzeti megbízottak között.

A lakossággal való kapcsolattartása rendkívül jól kialakult. Figyelemmel kíséri mind a deviáns lakosok, családok életvitelét, közterületi magatartását, de kiemelt figyelmet fordít az időskorú lakosság problémáira is. Az egyedülálló – közbiztonsági szempontból veszélyeztetett településrészen, utcákban lakó – idős lakosokat rendszeresen felkeresi és tájékozódik a problémáikról.

Folyamatos kapcsolatot tart a Fügödi Nyugdíjas klub vezetőjével és tagjaival, rendezvényeikre meghívják Őt is, amelyeken szívesen részt vesz. Bűnmegelőzési tanácsadásra illetve vagyonvédelmi eszközök bemutatására is sor került egy-egy ilyen rendezvényen.

Évek óta kiemelkedő szakmai tevékenysége és a fügödi településrész közbiztonsági helyzetének javítása érdekében tett személyes erőfeszítései alapján Fügöd Településrészi Önkormányzat az” Encs-Fügödért 2014”- díjat adományozza neki.

 

 

 

 


2014-09-02 11:24