Kereső













A kistérségi pályázatból új játszótéri elemek kerültek Encsre



Új

 

 

A TÁMOP-5.2.3-A-12/1-2012-0003 kódszámú, „Biztos kezdet, biztos jövő” Integrált térségű programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére az encsi kistérségben című pályázat keretén belül nyílt lehetőség Encsen játszótér kialakítására.

A játszótér igazi paradicsom a gyerekek számára, lehetőség új barátok megismerésére, izgalmas játékok kipróbálására, önfeledt mozgásra, egyszóval jó szórakozás, és ugyan ezt ők nem tudják, de mindezek fontos tényezők az egészséges testi-lelki fejlődésük szempontjából. Cél, hogy a játszóudvar, mint a közösségformálás helyszíne, a kistérség egyre több településén elérhető legyen a gyerekek számára. Ennek érdekében a kistérség három településén a hatályos biztonságtechnikai szabályoknak megfelelő, a településeken élő 1-12 éves korosztály számára alkalmas játszóudvar berendezéséhez szükséges eszközök beszerzése és telepítése valósuljon meg a pályázat folyamán. Így ezeken a településeken élő gyermekeknek is biztosítani tudjuk azokat a szolgáltatásokat, melyek máshol természetesnek tűnnek, hiszen a nagyvárosokban élők több helyen vehetik ezeket igénybe.  Mérán és Szemerén 2013-ban valósult meg a beruházás, Encsen 2014. szeptember 26-án 11.00 órakor kerül átadásra a harmadik játszótér. 


Játszótér

 

Az önkormányzatokkal közösen, az általuk kijelölt, településrendezési terveikben szereplő, mindenki számára elérhető biztonságos helyen, az EU-s előírásoknak megfelelően lettek az eszközök telepítve. A kültéri eszközök megvásárlása három árajánlatos eljárással került beszerzésre. Minden település meghatározott keretösszeg erejéig a helyi adottságait figyelembe véve választotta ki a beszerzendő eszközöket, azt figyelembe véve, hogy minden korosztály részére használható eszközök kerüljenek beépítésre.

A cél érdekében településenként különböző kültéri eszközöket szereztünk be, melyek funkciója, hogy a gyermekek tevékenységi vágyát, mozgásigényét kielégítse. Célunk az volt, hogy a játszóudvarokat sokoldalúan és többféleképpen lehessen használni, jelentsenek kihívást, de ne legyenek veszélyesek, a lengő sarkok legyenek korláttal lekerítve, valamint az ütéscsillapítás fontos követelményének is eleget tegyenek. Rögzített játékszerek dominálnak, így homokozók, hinták, forgók, mászó szerek, bújó-, kúszó szerek, egyensúlyozók, csúszdák, ugró szerek. A játszóudvarok egyrészt a gyermekek kikapcsolódását biztosítják, másrészt találkozóhelyként is funkcionálnak a szülők részére.

   Konyor Judit

projektmenedzser


2014-09-16 10:29