Kereső













ITTHON VAGY-MAGYARORSZÁG SZERETLEK PROGRAM ENCSEN





Encs is bekapcsolódott az elmúlt évhez hasonlóan az Itthon vagy-Magyarország szeretlek programsorozatba. Az időpont országosan ugyanarra a napra esett, szeptember 27-re. A tervezetnek megfelelően a helyi közösségek mozgósítása és összetartása volt a cél.

Kézmûvesek  Kézmûvesek2  
Kézmûvesek3  Kézmûvesek4
 

Az időjárás kedvezett a szabadtéri programoknak, melyet változatosan állítottak össze a Városi Művelődési Központ munkatársai. Bár az előkészületek már előzőleg megtörténtek, csak szombat délután népesedett be a Városi Sportközpont udvara.

Délelőtt az érdeklődők női focistáknak szurkolhattak.

Mûsor  Mûsor3  
Mûsor2  

 

Délután első része igazán a kicsiknek kedvezett. Először a bábszínházban előadott történeteknek tapsolhatott a lelkes közönség. Ezt a kézműves foglakozások változatos csoportja követte. A gyöngyfűzés, nemezelés és kosárfonás kipróbálására még a felnőttek is vállalkoztak. Aki máshol is meg akarta mutatni a kézügyességét, az benevezhetett az aszfalt rajzversenyre. A zsűri nehezen tudott választani, így minden apróság kapott ajándékot.

Rajz2  Rajz3  
Rajz5  Rajz7 

A sport sem maradhatott el a délután folyamán sem. A teremben a sakk szakosztály szervezésében szimultán játszmákra került sor. Szilvási Marcel mesterjelölt nem talált legyőzőre.

Sakk  Sakk3

Sajnos ezt ne mondhatta el a labdarúgó szakosztály Felsőzsolca ellen. Az ifi csapat döntetlent ért el. A felnőtteknek sem sikerült nyerni. Ez azonban nem szegte senkinek a kedvét.

Fõzés  Fõzés3
Fõzés2  A településrészek és nyugdíjasaik változatos ételeket készítettek el.


Mûsor5  Mûsor7
 

Mellette hazai fellépéseknek örülhettek. Később vendégfellépők változatos műsora vonzotta a közönséget.

Mûsor8  Mûsor10

Mûsor11  Mûsor12
 

Végezetül a tűzgyújtással zárult a program.

Tûzgyújtás2  Tûzgyújtás6
           Tûzgyújtás5


2014-10-03 08:30