Kereső













VASTAPS A GIMNÁZIUMBAN

MÁJUS 21-ÉN ESTE A KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ VENDÉGSZEREPELT A VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM AULÁJÁBAN. MÁRAI SÁNDOR: A KASSAI POLGÁROK CÍMŰ MŰVÉT ADTÁK ELŐ.




Megszokhattuk, hogy Encsen szívesen vesznek részt színházi előadásokon az emberek. Nem volt ez másként május 21-én este sem. A szokatlan helyszínen, a Váci Mihály Gimnázium aulájában szervezett előadáson minden hely megtelt. A diákoknak különösen hasznos volt, hiszen kötelező olvasmány a Márai mű.
A kassai Thália Színház Márai Sándor ikonikus és ezer szállal a városhoz kötődő művének bemutatásával, egy régi adósságot törlesztett.
Beke Sándor közel negyed évszázad után tér vissza ehhez a szöveghez, mely Márai legtermékenyebb írói korszakának egyik csúcspontja. A feldolgozás az intimszféra érzékeny feltérképezése, a bonyolult kapcsolati hálók boncolgatása, az izzó szenvedélyek megrajzolása, az emberi lélek mélységeibe való alászállás foglalkoztatja leginkább.
 

Dramaturgként ismét Kassán dolgozott Pásztó András a legendás pedagógus és színházcsináló is. Az előadás az Egri Gárdonyi Színház és a kassai Thália Színház együttműködésében készült, az egri teátrum fedezte a díszlet és a jelmez előállítási költségeit. A produkció bemutatkozott az egri nagyérdemű előtt is. A díszleteket Bényei Miklós, a jelmezeket Molnár Gabriella tervezték. A veretes Márai szöveg és a kortárs szerepértelmezés mellett fontos alkotóeleme az előadásnak a mozgás is, melyet Kántor Kata koreográfus hozott létre.

  

Az előadás nemcsak a Márai rajongókat, nemcsak a példázatokra, tanulságokra vágyó nézőket kívánta megszólítani, de mindenkit, akit érdekelnek a lenyűgözően érzelemgazdag történések, mindenkit, akik szívesen kapkodják a fejüket a szinte átláthatatlan szerelmi sokszögeket figyelve, mindenkit, akik szeretnek lélegzetvisszafojtva követni egy szinte krimibe illő, rejtélyekkel, váratlan fordulatokkal megtűzdelt történetet.
  

A viharral sem lehetett a közönséget megzavarni.
A színvonalas, élvezetes előadást a jelenlévők vastapssal köszönték meg. 


2015-05-22 11:25