Kereső













CSOMA JÓZSEF EMLÉKÜNNEPSÉG



Encs Város Önkormányzata, 
az Abaújdevecseri Részönkormányzat rendezésében 


2015. június 27-én (szombat) 10.00 órakor ragyolczi Csoma József felújított síremlékének átadására került sor az abaújdevecseri Sírkertben. 

 A neves történész, heraldikus, aki tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, épp június 27-én született 1848-ban. Érdemei elismeréseként a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Nemzeti sírkertbe sorolta temetkezési helyét.

 

A Nemzeti Örökség Intézete által számon tartott, figyelemmel kísért hősi temető, hősi temetési hely a nemzeti emlékezés fontos alkotóeleme. Ennek lett része településrészünkön, az Abaújdevecserben élt jeles heraldikus, történész, az MTA volt tagja, ragyolczi Csoma József és családjának kriptája.
 

 

Nagy megtiszteltetés ez a Csoma család számára, nagy büszkeség a városnak, hiszen Csoma József nevét nemzetünk kiemelkedő személyiségeivel, államférfiakkal, tudósokkal, művészekkel együtt emlegetik. Síremléke azok között szerepel, akik valami jelentőset tettek le a magyarok történelmi asztalára. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy rászolgált erre az érdemre. Tudományos munkásságával egy olyan űrt sikerült kitöltenie, ami fontos a magyar családkutatásban, a magyar történelemben.

 

„Kevés nemzet szakirodalmának van ily kitűnő ismertetése nemzeti heraldikájáról, mely korszakról korszakra ismertetné a címeralkotás jellemző sajátságait kompozícióban, stílusban, a választott címerképekben egyaránt.”

 

-       írta Fejérpataky László A magyar heraldika korszakairól című könyv előszavában.

Örömünkre szolgál, hogy idén a Miniszterelnökség támogatta a Csoma sírhely felújítását. A megszépült épület mintegy 800 ezer forintba került. Ebből a támogatás 771.661 forint volt. A beruházás eredményeként a Magyarország kulturális örökségéhez tartozó sírhely megújult, kialakításra került egy megemlékező tér. Ennek segítségével Abaúj egyik fontos szülöttének tisztelete méltó környezetbe helyezhető el.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ebben közreműködtek. 


 


2015-06-23 13:23