Kereső













KÖZMEGHALLGATÁS FÜGÖDÖN


 

Encs Város Önkormányzata évente három alkalommal tart közmeghallgatást. A Képviselő-testület számára egy kötelező közmeghallgatás lenne, de mivel Encsnek több településrésze van, így szívesen tart kihelyezett ülést, ahol az ott élők problémájával foglakozhat.
2015. szeptember 21-én a Képviselő-testület ülése közben került sor Fügödön az éven utolsó közmeghallgatásra.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás tartott tájékoztatót „Az Észak-Magyarországi Régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása" című projektről.
  

Elsőként a Fügödi Településrészi Önormányzat tevékenységéről számolt be Konyor Judit képviselő, a településrésziönkormányzat vezetője. Ezt követően a fügödiek mondhatták el észrevételeiket, kérdéseiket. 

  

  

Ezt követően a településrészen élők problémafelvetései következtek.
  

Szeles András polgármester, a Képviselő-testület tagjai, dr. Szántó Marianna jegyző, a Hivatal és az intézmények vezetői készséggel válaszoltak. 


  

  

Végezetül azok következtek, akik bár nem Fügöddel kapcsolatosan, de el kívánták mondani közérdeket érintő problémájukat.
  
   



    


2015-09-23 11:11