Kereső













RENDKÍVÜLI ÜLÉS


Rendkívüli ülést tartott 2016. július 11-én Encs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Sajnos a munka folyamatossága miatt nem tehették meg a képviselők, hogy nyári szünetet tartsanak. Így pályázatok beadásáról kellett dönteniük.

Elsőként az Integrált térségi gyermekprogramok című EFOP-1.4.2-15 kódszámú pályázati kiírásra az Encsi Többcélú Kistérségi Társulással konzorciumban pályázatot kíván benyújtani.

A városnak a Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretén belül 40-150 m2közötti sportpark kialakítására adna lehetőséget a pályázat 5-15 eszköz telepítése mellett a Városi Sportközpont területéből kialakított részen.

Abaúj Tájegységi Értéktár Bizottság megalakítása, illetve az Abaúj Tájegységi Értéktár létrehozása

Már régóta a tervek között szerepel egy szélesebb körű értéktár bizottság megalakítása, melynek vezetője Encs lenne, hiszen a város Abaúj központja. A tervezet szerint hét önkormányzat képviselőjét, illetve a szakmaiságot biztosítva Sándor Róbert műszaki irodavezetőt kérnék fel arra, hogy vegyen részt a bizottság munkájában Abaúj értékeinek védelme érdekében. Az alapító önkormányzatokhoz, mely magába foglalja Cserehátot, Zemplént és a Hernád- völgyét, így Alsógagy, Szemere, Abaújszántó, Boldogkőváralja, Gönc, Forró és Encs bármikor csatalakozhatnak a többi települések is.

 

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ingatlan használatba adási kérelmet nyújtott be. A képviselő-testület május 25-i ülésén már döntött 3 telek átadásáról, használatba adásáról egy gyermekotthon létesítéséhez, mely a tervek szerint eredetileg ugyanolyan lett volna, mint a gönci, amely 40 fő elhelyezésére alkalmas. A jelenlegi elképzelések szerint 48 fős épületet létesítenének és egyéb elhelyezési igény is támadt pl. sportpálya stb., ezért szükségük van még egy telekre, melyet a Képviselő-testület szerződés ellenében használatba adott.

Sándor Róbert műszaki irodavezető elmondja, hogy az M30-as autóút környezeti hatásvizsgálati anyaga elkészült, az a Műszaki Irodán megtekinthető. A tervező tájékoztatása szerint a lakossági konzultáció Miskolc Polgármesteri Hivatal közgyűlési termében lesz.

 


2016-07-20 15:14