Kereső













Megyei éghajlatváltozási konferencia


Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata a Magyar Földtani és Geofizikai Intézettel együttműködve hozzákezdett (KEHOP pályázat finanszírozásában) a megyei klímastratégia elkészítésének. A projekt keretében megrendezésre került megyei éghajlatváltozási konferencián Encs Város Önkormányzatát Sándor Róbert műszaki irodavezető képviselete.

 

Török Dezső, a B-A-Z megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg a tanácskozást. „Mára eljutottunk arra a szintre, hogy az emberi tevékenység káros mellékhatásai már nem csak egy-egy település, iparvidék környezetére vannak hatással, hanem egész régiók éghajlatára és az általános felmelegedésen keresztül a Föld klímájára”

dr. Fancsik Tamás, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és megjegyezte, hogy a projekt eljutott a valódi cselekvés stádiumába.

Dr. Radvánszky Bertalan, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klímapolitikai referense előadásában hangsúlyozta, hogy az emberi tevékenysége egyre erősebb időjárási anomáliákkal jár együtt, és a víz körforgása egyre szélsőségesebb.

 

A konferencián előadást tartott Dr. Jánossy László (Magyar Földtani és Geofizikai Intézet); Dr. Szűcs Péter professzor (Miskolci Egyetem); Vinczéné Telegdi Erzsébet (megyei önkormányzat hivatala); Garamvölgyi Attila (Geo- Wendung Zrt. igazgatója) illetve dr. Nagy József (Bükk-térségi Leader egyesület vidékfejlesztési szakmai igazgatója).


2017-04-25 10:45