Kereső













KLÍMAKONFERENCIA ENCSEN


2017. október 24-én az Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében szervezett konferenciát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. A KEHOP pályázat keretében előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők az éghajlatváltozással kapcsolatos változásokról és feladatokról elsősorban a megyére koncentrálva.

A köszöntőt Török Dezső úr, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Fancsik Tamás úr, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat megbízott elnökhelyettese és Szeles András, Encs város polgármestere.







Ezután szakmai előadások következtek.

Szunyogh Zoltán tűzoltó ezredes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának megyei helyettese a klímaváltozáshoz kapcsolódó intézkedéseikről számolt be.

Sándor Róbert, az Encsi Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának vezetője az önkormányzati felelősségvállalásról tartott előadást.

Rencsiné Ágh Márta az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. humánpolitikai osztályvezetője beszélt arról, hogyan lehet az erdei iskolákban a környezeti nevelést erősíteni.

Végezetül három előadás hangzott el a klímastratégia elkészítésével kapcsolatosan.

 


2017-10-27 12:08