Kereső













NEMZETI ÜNNEP ENCSEN


Március 15-i ünnepséget Encs Város Önkormányzata 2018-ban a Városi Művelődési Központban tartotta. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvény szónoka Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő volt.


Az ünnepi műsor keretében a Marosvásárhelyi Református Kollégium énekkarát és az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulóit láthatták. Az énekkar az encsi középiskola meghívására érkezett Encsre. A Marosvásárhelyi Református Kollégium bár még csak 20 éve alakult újra, nagyon hosszú múltra tekint vissza. Az 1557-ben alapított intézmény több bezárást élt meg. Ma azonban a magyar nyelvű oktatás fellegvára. Köszönetet mondunk azért, hogy ünnepségünkön felléptek. A vendég delegációt Benedek Zsolt igazgató úr, A kórust Enyedi Csaba Márton lelkész tanár vezette. Az encsi középiskolásokat Bialkóné Horváth Krisztina készítette fel.

  

  

Március 15-e a hazaszeretet, a helytállás, a magyar nemzet ünnepe. Lehetőség arra, hogy az elmúlt századok példáját minden magyar ember elé állítva erőt adjon az élet által állított akadályok leküzdésére. Szűkebb környezetünkben ápolnunk kell emberi kapcsolatainkat, meg kell becsülnünk azokat, akik példamutató munkájukkal közösségünket szolgálják. Nem felejthetünk el köszönetet mondani. Hagyomány immár, hogy a forradalom és szabadságharc évfordulóján, Encs Város Önkormányzata kitüntetéseket adományoz a város életében kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek. Az ünnepség zárásaként a helyi kitüntetések átadására került sor. A megtisztelő kitüntetéseket Szeles András, Encs Város polgármestere adta át.

Encs Város Képviselő-testülete alapított helyi kitüntetéseket 2018-ban a következő személyek kapták

 „Encs Város Közoktatásáért” elnevezésű helyi kitüntetést Gécziné Kovács Gyöngyi, az Encsi Csoda-Vár óvoda és Bölcsőde helyettes vezetője,

Hunyor Zsuzsanna, az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója,

Varga Józsefné, a Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,

Malinkó András, az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese kapja.

Encs Városért a Közösség Szolgálatában kitüntetésben részesül Rozim Jánosné, az I. Háziorvosi körzet asszisztense.

Encsért 2018. kitüntetésben részesül Sándor Róbert, az Encsi Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának vezetője.

Encs Város Önkormányzata és a város köszönetet mond a kitüntetetteknek kiemelkedő és áldozatos munkájukért. Gratulálunk a kitüntetések elnyerőinek.

Az ünnepi megemlékezést a Szózat eléneklése zárta.


2018-03-16 21:59