Kereső













Nemzeti ünnep Encsen


Pénteken tartották Encsen az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a városi ünnepséget. Először a Petőfi parkban a város vezetői, a pártok, intézmények és civil szervezetek helyeztek el koszorút Nagy Imre miniszterelnök szobra és az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek állított emlékfa előtt. A koszorúzáson részt vett az ünnepség szónoka, Dr Kovács János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője.

Ezt követően a Szent László Katolikus Általános Iskola diákjai mécsesekkel tisztelegtek a harcokban elesettek előtt.


Az ünnepség az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium aulájában folytatódott. Az ünnepi beszédet Dr. Kovács János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője mondta. Az ünnepi műsort a gimnázium tanulóinak előadásában látták a megjelentek. A színvonalas, érdekes előadást Zsák Anikó, Bialkóné Horváth Krisztina, Rohályné Bacsó Beáta tanárnők és Varga József tanárúr állította össze és rendezte.

  




  

Az ünnepség második felében a hagyományoknak híven a város jubiláló pedagógusait köszöntötte Szeles András polgármester. Rubin diplomát kapott, vagyis 70 éve végzett, de sajnos korházi kezelése miatt nem lehetett jelen Pataki Dezső tanárúr.  Gyémánt diplomát kapott Kalocsai Klára gimnáziumi tanárnő, Rozgonyi Andrásné és Tóth Lajosné igazgatóhelyettesek. Gratulálunk nekik, és köszönetet mondunk a városért végzett lelkiismeretes munkájukért.




További képek a Galériában!


2018-10-20 20:01