Kereső













A KÉPVISELŐ-TESTÜLET MÁJUSI ÜLÉSE

  


Hétfőn tartotta soron következő ülését Szeles András polgármester vezetésével Encs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Nagyon fontos napirendeket tárgyaltak a képviselők.


Elsőként az Encsi Rendőrkapitányság 2018. évi munkájáról számolt be dr. Antal István r.ezredes távollétében a helyettese Jóna László r. alezredes.


Jó eredményekről beszélhetett, hiszen az Encsi Rendőrkapitányság kiváló minősítést kapott. Csökkent a bűnesetek száma. Nagyobb jelenlétet szerveznek rendezvényeknél, csomópontokon, állomások, iskolák környékén. Az elmúlt éven Fügöd településrészen történt kiemelt bűnesettel kapcsolatosan elmondta, hogy az elkövetőket azonnal elfogták, a vádemelés már megtörtént. Igyekeznek súlyos büntetést elérni, hogy az eset ne ismétlődhessen meg. Szeles András polgármester és a képviselők köszönetet mondtak a Rendőrkapitányság munkájáért, melyet a város és környéke közbiztonságáért végeznek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság képviseletében Ruszkai József r. ezredes vett részt az ülésen.

Néhány, a zárszámadás előtti fontos átvezetés miatt módosításra került az önkormányzat 2018. évi költségvetési rendelete. Ennél az előirányzat módosításnál a szempont mind a bevételi, mind a kiadási oldalon a tényleges teljesítésekhez való rendezés volt. Az önkormányzat utolsó módosításánál kiemelkedő tétel a téli rezsicsökkentés fedezeteként kapott 4.404 e Ft, mely összeg 2019-ben kerül majd felhasználásra, valamint a közmunka program felhalmozási kiadásaira kapott 13.327 e Ft, mely összeg tartalmazza egy új traktor megvásárlását. Viszont elmaradt a vidékfejlesztési pályázat keretében megvásárolt traktor fedezetének megérkezése, ez 2019-ben realizálódott.


A harmadik napirendi pont Encs Város Önkormányzatának 2018. évi zárszámadása volt. A bizottsági üléseken hosszan és részletekbe menően tárgyalták a képviselők ezt a fontos napirendet. Molnárné Németh Erzsébet mind három alkalommal részt vett az üléseken, ahol válaszolt a felmerülő kérdésekre. A zárszámadás hosszú szöveges indoklást is tartalmaz, melyet a Pénzügyi Iroda munkatársai készítettek el. Az önkormányzat összes bevételeinek, kiadásainak alakulását táblázatok tartalmazzák, mely Encs Város Önkormányzatának – a bevételek és kiadások tekintetében – a 2018. évi zárszámadás pénzügyi mérlegét mutatja be. Ez a jegyzőkönyv mellékleteként megtekinthető.

A 2018. évi költségvetési bevétel eredeti előirányzata 1.819.918.281 Ft, módosított előirányzata 2.343.209.328 Ft, teljesítése pedig 2.366.810.859 Ft.

Kiadásoknál a működési kiadások módosított előirányzata és a teljesítése közötti különbség utal arra, hogy a gazdálkodás során messzemenően figyelembe vette a Hivatal azon takarékosságra vonatkozó intézkedéseket, rendelkezéseket, melyet a Képviselő-testület a költségvetési egyensúly megtartása érdekében végrehajtani rendelt a pénzügyi apparátus számára. Felhalmozási kiadások tekintetében a pályázatok áthúzódása miatt mutatkozik alul teljesítés. A működési kiadások teljesítése 74,21 %.

A negyedikként tárgyalta a Képviselő-testület a „Beszámoló az önkormányzati hatáskörű gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról, a Bölcsődék és a Biztos Kezdet Házak 2018. évi tevékenységéről” napirendet.

Az évente kötelező beszámolót a Szociális és Egészségügyi Bizottság részletesen tárgyalta az érintett szakemberek részvételével. Megállapította, hogy egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni. A területen a mai napig több betöltetlen álláshelyet hirdetnek. Elismeréssel szóltak a terület szakembereinek munkájáról.

Beszámoló az önkormányzati fenntartású intézmények 2018. évi tevékenységéről napirend volt az Indítványok előtt. Mivel ezen az éven önkormányzati választások lesznek ősszel, minden intézménye beszámolt az Önkormányzatnak. Az írásban kiküldött anyagokat a szakbizottságok megtárgyalták. 

Az Indítványok napirend hosszúra sikerült. Sándor Róbert, az Abaúji Tájegységi Értéktár Bizottság és az Encs Város Települési Értéktár Bizottság munkájáról számolt be. A Képviselő-testület fontosnak tartotta az értéktárak tevékenységét, elismerte a tevékenységét.

Ezen az éven is pályázatot nyújt be az utak, járdák felújítására Encs Város Önkormányzata.

A Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye kérelméről is tárgyalt. A volt Kurek Panzió mellett kívánnak területet bővíteni. A megkeresés ellenére sem érkezett válasz a terület hasznosításáról. Így a Képviselő-testület az előterjesztést levette napirendről.

A 2018. évi belső ellenőrzési jelentés és a vezetői összefoglalót és az ivóvíz, illetve szennyvízrendszer ellátásának biztonsága érdekében kötendő megállapodásokat elfogadták a képviselők. Civil szervezetek támogatásáról és a polgármester jubileumi jutalmának megállapításáról döntöttek

Paul József ingatlanvásárlási kérelmét tartós bérletre változtatták.

Lenti piacon lévő közkút megszüntetésére tett javaslatot elfogadták, mert új kutakat terveznek megnyitni a felújítás során.

Kisebb vita volt az Encs Városgazda Nonprofit Közhasznú Kft-vel kötendő közszolgáltatási szerződés, tisztségviselők megválasztása, könyvvizsgáló megbízása napirend során. Végül a javasolt egy év helyett 5 évet szavazott meg a testület minden területen.

A további napirendek után fontos bejelentés volt, hogy az uszoda építése lépett egy fokozatot előre. Rövidesen a közbeszerzés kiírására kerül sor.

Végezetül az Encsi Területi Egészségügyi Központ éléről elköszönt dr. Basista Erika, aki már kevesebb feladatot kíván vállalni, hiszen egészsége megőrzése érdekében csökkentenie kell a munkaterheket. Szeles András polgármester Encs Város Önkormányzata nevében megköszönte a több évtizedes munkát. Kívánunk neki jó egészséget és sok örömet családja körében.


Az ülés után közmeghallgatás lett volna, de ezen az éven nem volt érdeklődő.


2019-05-27 14:35