Kereső













SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPSÉG


Encs Város Önkormányzata vasárnap tartotta az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezését.

Az ünnepségen megjelentek a város vezetői, Szeles András polgármester, Kléri Bertalan alpolgármester, dr. Szántó Marianna jegyző, a képviselő-testület tagjai, az egyházak képviselői, az intézmények vezetői, az erdélyi, felvidéki, lengyel és német testvérvárosi vendégek, a korábban kitüntetett polgárok.

A szónok ez alkalommal Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő úr volt.

Nagy királyunkra emlékezve Derzsi György és Kovács Koppány színvonalas műsora következett.

Ezen az éven is Encs város Képviselő-testülete a városért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kitüntetéseket adományozott, melyeket Encs város polgármestere, Szeles András adott át.

 „Akikre büszkék vagyunk-2019” kitüntetést vehetett át Budai Bálint, az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, Hrabovszki András, az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákja, Polgár Sándor Bendegúz, a Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója. Gratulálunk a diákoknak.





Szintén átadásra kerültek a településrészi kitüntetések is.

Az Encs-Abaújdevecser Településrészi Önkormányzat testülete „Encs-Abaújdevecserért-2019.” helyi kitüntetést adományozott Verpecz Istvánnak, melyet Szeles András polgármester mellett a településrészi önkormányzat vezetője, Molnárné Juhász Éva asszony adott át.

Az Encs-Fügöd Településrészi Önkormányzat testületének kitüntetését „Encs-Fügödért-2019.” helyi kitüntetést adományozott a nyugdíjba vonuló Zsíros Józsefné óvónőnek. A polgármester mellett a településrészi önkormányzat vezetője, Konyor Judit adta át a kitüntetést. Gratulálunk!

A hagyományok alapján városunkban is az új kenyér megáldása ezen az ünnepen történik. Köszönjük, hogy az új kenyeret jelképező cipót megáldotta és megszentelte a római katolikus egyház nevében dr Garancsi László főesperes, címzetes prépost, érseki tanácsos, a református egyház nevében Baksy Mária esperes asszony, a görög katolikus egyház nevében Pacsai János esperes, az evangélikus egyház nevében Kiss Máté lelkész.















        

Buzitai citerazenekar zárta az est hivatalos részét.

A továbbiakban újra Derzsi György és Kovács Koppány könnyedebb műsora következett.

A miskolci SKY FANATIC után Opitz Barbi lépett fel.

Végül az elmaradhatatlan tűzijáték jelezte a műsor végét.

 

 


2019-08-25 20:27