A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát hatására fogadta el az ENSZ közgyűlése 1992. december 22-én, és először egy évvel később, 1993-ban tartották.
A világnap célja, hogy felhívjuk a figyelmet az édesvíz fontosságára és az édesvíz készletek fenntartható kezelésére. Ez a nap lehetőséget kínál arra, hogy többet megtudjunk a vízzel kapcsolatos kérdésekről, inspirációt szerezzünk mások bevonására és lépéseket tegyünk a változás érdekében. A víz az élet nélkülözhetetlen építőköve, nemcsak a szomjúság csillapítása és az egészség védelme érdekében, hanem létfontosságú a munkahelyteremtés és a gazdasági, társadalmi és emberi fejlődés támogatása szempontjából is.
Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója víz világnapi üzenetében kiemelte, hogy:
"A vízválság globális válság. A vízhez való fenntartható hozzáférés nélkül nem leszünk képesek elérni olyan célokat, mint például a minőségi oktatás, vagy a virágzóbb és méltányosabb társadalmak kialakítása. A történelem bebizonyította ezt. Kínában és a Közel-Keleten például a főbb folyók (Jangce, Nílus, Eufrátesz) tették lehetővé az első nagy mezőgazdasági és városi civilizációk kialakulását.
Figyelembe véve a helyzet sürgősségét, a következő évtizednek a cselekvésé kell lennie.
A víz világnapja felhívás a cselekvésre. A felelősség mindannyiunkat terhel. Kormányok, egyesületek, magánpartnerek: mindannyiunknak fel kell ismernünk a víz sokrétű értékét és intézkednünk kell ezen alapvető erőforrás megőrzése érdekében, mely bolygónk egyedülálló színét adja."
Vallási, kulturális és spirituális helyeken a víz az összekötő kapocs a teremtés, az egyén és a közösség között.
Napjainkban a víz óriási veszélynek van kitéve, az egyre növekvő népesség, az ipar és a mezőgazdaság mohó vízigénye miatt, valamint az egyre súlyosbodó klímaváltozás mind fenyegetést jelentenek rá.
A tiszta és a megfelelő mennyiségű ivóvíz nem természetes adottság, hanem olyan érték, melyet a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak egyaránt meg kell becsülnie.Bársonyos patak Encsen
Számtalan lehetőség van a takarékos vízhasználatra a közterületeken éppúgy, mint a háztartásokban. Az esővíz visszatartása, vagy a víztakarékos mosás és mosogatás csak a legegyszerűbb példák erre, de sok más módszerrel védekezhetünk még az ellen, hogy a pazarló magatartás ne idézzen elő vízhiányt, vagy vízellátási problémát, és a felelőtlen vízhasználat se okozzon vízminőségi gondokat.
Néhány érdekesség:
- A Föld felszínét 70-75%-ban víz borítja, melynek hozzávetőlegesen 2,5%-a iható víz. Az édesvízkészlet gleccserek és állandó hótakaró formájában található részét nem számítva, az édesvíz 98%-a felszín alatti víz, ezért különösen fontos a felszín alatti vizek védelme.
- Magyarország ivóvízellátásának több mint 95%-a felszín alatti vizeken alapszik.
- Egy átlagos felnőtt teste 70%-a vízből áll.
- Több, mint 1.5 milliárd ember nem jut tiszta, egészséges vízhez a Földön.
- A közép-afrikai nők átlagosan 16 órát töltenek el egy héten víz gyűjtésére.
- A világ szegényeinek több mint fele a nem megfelelő higiénikus viszonyok, illetve a rossz minőségű víz miatt betegek.
- Egy átlagos nyugati háztartásban 5 perc zuhanyzással több víz folyik el, mint egy nap alatt egy nyomornegyedben élő teljes vízfelhasználása.
- 1 db szilárd talajon eldobott cigarettacsikk körülbelül 1 köbméternyi talajvizet szennyez.
Forrás: biokémia.blog
A Hernád Gibártnál békésen és haragosan
A víz rohamos fogyásának megállítása a klímaváltozás miatt még nehezebb feladat, de fontos megtalálni a megoldást. Az éghajlatváltozás okozta vízhiány jelentős befolyással van az élelmiszerek megtermelésére és Földünk jövőjére is. Épp ezért össze kell gyűjteni a világban fellelhető legjobb megoldásokat, meg kell teremteni máshol is a sikeres adaptáció feltételeit, ösztönözni kell az új innovatív megoldásokat. A siker reményében mielőbb és minél több kísérleti programot kell indítani, mindehhez pedig meg kell teremteni a finanszírozás feltételeit.
Azonban egyénileg is tehetünk azért, hogy a hétköznapjainkba is beépüljenek ezek a jó szokások és kis léptékű változtatásokkal is aktívan hozzá tudjunk járulni a vízkészletek védelméhez.
Konyha
- Ne mosogassunk folyóvízben, elég, ha csak öblítéskor folyatjuk a vizet!
- Szereljünk a csapra víztakarékos csapbetétet, perlátort!
- Javítsuk meg a csöpögő csapot!
- Ne forraljunk a szükségesnél több vizet!
- Környezetkímélő mosó- és mosogatószereket használjunk!
- Iktassunk be legalább heti egy nap húsmentességet. Mivel a hús előállításához több vizet használnak el, mint a haszonnövények termesztéséhez.
Fürdőszoba
- Fürdés helyett zuhanyozzunk, de ne folyassuk fél óráig a vizet! Szappanozás alatt zárjuk el a csapot!
- Fogmosáskor, borotválkozáskor zárjuk el a csapot, amíg nem használjuk!
- Csak teli mosógéppel indítsunk mosást!
- Új mosógép vásárlásakor válasszunk energia- és víztakarékos változatot!
- A víztakarékos csapbetét itt is megállja a helyét, de akár a zuhanyfej is lehet vízgazdaságos!
- A WC tartályba helyezzünk vízzel teli palackot, így a kiszorított víz mennyiségével kevesebb ivóvizet használunk el! Ha van rá lehetőség, vásároljunk a szaküzletekben víztakarékos tartályt!
- Fogjuk fel vödörben a meleg víz előtt érkező hideget, ezt nyugodtan lehet használni locsolásra vagy a WC öblítésére!
Kert
- Kora reggel vagy este locsoljunk, ezáltal csökkentve a párolgás mennyiségét.
- Gyűjtsünk esővizet a locsoláshoz!
- Alakítsunk ki praktikus esőkertet!
- Takarjuk a talajt mulccsal, így csökkenthető a kiszáradás és a vízutánpótlás mennyisége!
- Tartsuk észben, hogy manapság egyre szárazabbak a nyarak, ezért keressünk kevéssé vízigényes növényeket!
- A járdát, autót ne slaggal takarítsuk!
- Alakítsunk ki csepegtetős öntözőrendszert, mely közvetlenül a növények tövéhez vezeti a vizet!
- Ha van automata öntözőrendszered, esős napokon kapcsoljuk ki!
- A locsolófejeket mindig úgy állítsuk be, hogy csak a növényeket érje víz, a járdát, beton ne locsold feleslegesen!
Élővizek
- Ha élővízben fürdünk, előbb mossuk le magunkról a naptejet!
- Ne felejtsük, hogy az eldobott, széthagyott hulladék az élővizekbe is bejuthat! Legyünk körültekintők!
- Használjunk kevesebb vegyszert a háztartásban, sajnos nem minden maradványt képesek kiszűrni a víztisztítók!
- Sose öntsünk a lefolyóba, talajra a fáradt olajat, használt sütőolajat, gyógyszereket és egyéb kemikáliát, mert a talajba jutva elszennyezi a talajvizeket is! A veszélyes hulladékokat erre elkülönített helyre gyűjtsük és utána adjuk le ártalmatlanításra!
- A mikroműanyagok napjainkban már jelentős mértékben veszélyeztetik vizeinket ezért próbáljuk meg kerülni az ezeket tartalmazó kozmetikumokat, tisztítószereket.
... és a ráadás
- Ha közterületen vízszivárgást, csőtörést észlelünk, azonnal jelentsük be; ne várjunk arra, hogy más tegye meg!
- Önkéntes segítőként sokat tehetünk a jó ügyért! Számos hazai civil szervezet rendez a témához kötődő eseményeket.
- Lehetőséghez mérten támogasuk azokat a környezet- és természetvédő szervezeteket, kezdeményezéseket, melyek a vizek megmentéséért és a jövő generációk szemléletformálásáért dolgoznak!
- Tanítsuk meg Te is a gyerekeknek, hogy a víz érték, bánjanak vele takarékosan! Váljanak ők is környezettudatos felnőtté!
(Forrás: Vízvilágnap; Zöldbolt)
Néhány felhívás:
SZÁMODRA MIT JELENT A VÍZ?
GYALOGOLJ A VÍZÉRT!
1. Keressetek egy vizes élőhelyet a környéketeken és szervezzetek családi kirándulást felderíteni lakóit, növényeit, állatait. Takarítsátok ki a környezetet, szedjétek össze az ott felgyűlt szemetet. Az eseményről írjatok beszámolót.
Munkátokat emléklappal és a Duna Múzeum Vízeum kiállítására szóló ingyenes családi belépővel jutalmazzuk.
GYALOGOLJ A VÍZÉRT!
2. Sokan hosszú utat tesznek meg azért, hogy ivóvízhez jussanak. Főleg a nők és lánygyermekek feladata a család vízzel való ellátása, így sokszor iskola helyett is vizet hordanak. Az együttérzés kifejezésére csatlakozott 2013-ban a Duna Múzeum a („Walking for Water”) nemzetközi akcióhoz.
https://www.youtube.com/watch?v=ALcRLcf8InY
Szervezzetek 6 km-es gyalogtúrát környéketeken lévő természetes vagy mesterséges víz forráshoz (forrás, patak,folyó,tó, kút, stb.)! Vigyetek magatokkal 6 literes palackot és töltsétek meg vízzel, majd cipeljétek haza. Érezzetek együtt azokkal, akik a világ kevésbé szerencsés részén élnek és becsüljétek meg a vizet, ami számunkra közönséges és mindig elérhető!
Küldjetek egy képes beszámolót az eseményről és a víz felhasználásáról/mire elég 6 l víz?
További részletek: http://vizvilagnap.hu/index.php