Kereső

POLGÁRMESTER
KÖSZÖNTŐ


TOVÁBB

POLGÁRMESTERI HATÁROZATOK









Eseménynaptár

ÚJ AUTÓ A VÁROSGAZDA KFT-NEK


 Sajnos a járvány nem enyhül, de városunkban az élet nem áll meg.
Encs saját költségvetéséből kisebb nagyobb fejlesztéseket valósít meg.

Az előző gépjármű beszerzések mellett most a Városgazda Kft 20 éves kisteherautóját sikerült lecserélni egy új Fiat Ducatora, hogy a feladatellátás is zökkenőmentesebb legyen.

Szükség is van rá, hiszen nagy fába vágták fejszéjüket. Az önkormányzat megbízásából lakásokat építenek. A volt földhivatal épületét újítják. Első körben 2 darab kb 50-55 négyzetméteres lakás kerül kialakításra. Az épületrész teljes belső és külső felújítása után a testület dönt majd a hasznosításáról. Legjobb lenne, ha fiatal, helyben maradó, pályakezdő pároknak biztosítana "ugródeszkát" a közös élethez.


   


  

A "projekt" bruttó 12 millió forintba kerül (lakásonként 6-6 szigeteléssel együtt). A jövőben sor kerülhet a további rész felújítására, lehetőség szerint (jelenlegi funkciójában, mint iroda, vagy három lakás kialakítása).

A Városgazda több mint 50 embert foglalkoztat, széleskörű tevékenységgel. Folyik a palántanevelés, amelyet a BM közfoglalkoztatási támogatásainak köszönhetően tavaly megújult fóliasátorban végezhetik.


    

Az önkormányzati cég nem csak a város közfeladatait látja el, a vállalkozási része magánszemélyek igényeit is próbálja kielégíteni, így a hegesztési munkát magánszemély megrendelésére készítik.

 

 


2021-03-31 12:06