Kereső













A holokauszt magyar áldozatainak emléknapján


Április 16. a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja, hiszen 1944-ben ezen a napon kezdődött a zsidó lakosság összegyűjtése és deportálása a hírhedt haláltáborokba. 2000-ben a Magyar Országgyűlés nyilvánította ezt a napot emléknappá.

2019-ben Encs is emléket állított a városból deportált zsidó honfitársainak. Krusóczki Ferenc összegyűjtötte a még fellelhető dokumentumokat és ez alapján megírta „A zsidóság története Encsen” című könyvét. Az adatokat és a tényeket ebből idézzük.


Az encsi zsidókat 1944. május 15-én gyűjtötték össze az iskola udvarán. Onnan az állomáson lévő vagonokba terelték a 346 főt. A vagonok Kassán keresztül egyenesen Auschwitzba mentek.
A tábor borzalmait források szerint 53-an élték túl.

Encs Város Önkormányzata 2019-ben emlékművel tisztelgett az encsi és a magyarországi zsidó áldozatok előtt.



Markovics Zsolt miskolci főrabbi köszönetet mondott azért, hogy az encsiek emlékeznek elhurcolt honfitársaikra. 


2021-04-16 13:11