Kereső













Napközis tábor keretében Interaktív ENERGIA előadás és ENERGIA interaktív játék és Energia szakkör

Az elmúlt héten az önkormányzat napközis tábort szervezett.


Eddig elegendőnek tartotta, ha az iskolák szerveztek tábort, most azonban más körülmények vannak. A szülők legtöbbje az otthoni iskolai oktatás ideje alatt kivette a szabadságát, a gyerekeknek pedig kimaradt az együtt töltött hasznos idő.


Ez volt a mozgatója annak, hogy az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár, az Egészségfejlesztési Iroda segítségével, Urbánné Kléri Szilvia referens vezetésével, értékes munkatársakkal, Encs Város Önkormányzatának támogatásával 2021-ben napközis tábor zajlott a Városi Sportközpontban.

A kezdetben 40 főre tervezett táborba olyan sokan jelentkeztek már az első napon, hogy a létszám kibővült. A pályázati támogatás lehetővé tette, hogy változatos, sokszínű programon vehetettek részt az általános iskolai korú gyerekek.

1. nap Ismerkedés

Az egészséges életmódról, táplálkozásról Gyorgopulos Beatrix dietetikus beszélt és készített gyümölcssalátát. A kézműves foglalkozásokra Gécziné Kovács Gyöngyi válogatta ki a feladatokat.

  
A sportért Zsibai Szakálos Zsófia, ....

  

  
...a színjátszásért Dsupin Éva, Nagy Péter János és Spisák István volt a felelős.
  
Az energiahatékonyság, környezetvédelem foglalkozások szakmai vezetője Sándor Róbert volt.
  
  
A mozit Zaveczki Ádám biztosította. A diákmunkások felelősséggel és pontosan támogatták a napi tevékenységet. A finom ételeket a Pax Hálózatfejlesztő-Gondozási Központ konyhájának köszönhették a résztvevők, melyet a gimnázium ebédlőjében fogyaszthatták el.
  
A sportközpont munkatársai, Némethné Varkoly Ágnes odafigyelésével, mindenben nagy segítséget jelentettek, de a művelődési központban dolgozók is hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek felejthetetlen élménnyel távozhattak a táborból.

Az együttes munka meghozta gyümölcsét, a gyerekek napról napra szívesen jöttek a táborba. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy sokat focizhattak, játszhattak, még Orosz Nikolett arcfestését is kipróbálhatták. Szedtek levendulát, de Gibárton bepillanthattak a vízierőmű működésébe is.

  

Köszönjük azoknak, akik hozzájárultak a napközis tábor sikeréhez.
A programokat a
"Szemléletformálást célzó programok az energiahatékonyság és a megújuló energiák népszerűsítése jegyében Encs városában””  KEHOP-5.4.1-16-2016-00405 pályázat keretei biztosították.

 

 


2021-08-01 14:40