Kereső

POLGÁRMESTER
KÖSZÖNTŐ


TOVÁBB

PROGRAMAJÁNLÓ-AUGUSZTUS













ENCSI NAPOK


Nagyon jól sikerültek az Encsi Napok ezen az éven. Már az AGRO NAP is kiemelkedő élményt hozott, de a folytatás is méltó volt hozzá.

Mindenki talált magának megfelelő szórakozást.

A városi ünnepséget követő tűzzsonglőr bemutató káprázatos volt. Sajnos meg kellett várni, hogy besötétedjen, de aki türelmes volt, gyönyörködhetett az összehangolt, látványos előadásban.

A következő napok is változatos, színes programot tartalmaztak.

Délelőtt főzőverseny, pálinka mustra és konferencia volt, melyet dr. Bratu Tamás alpolgármester nyitott meg.

        

Különleges kísérőként Kövér-Kiss asztalitenisz torna volt, melynek díszvendégeként Klampár Tibor tartott közönségtalálkozót. 

   
Délután szórakoztató műsorok, közlekedési vetélkedő, gyerekprogramok és koncert zárta a napot.

  

Másnap a hagyományőrző napon az abaúji mesterségekről értekeztek a határon innen és túli résztvevők.

Délután mesterségek mutatkoztak be, népi játékokat lehetett kipróbálni, kvíz, abaúji ételek, tették hangulatosabbá az eseményt.




A kulturális műsor különleges táncot, zenét, éneket kínált. Az erdélyi Harmadik zenekar kíséretében a Csikuska Kulturális Egyesület művészei újra elkápráztatták a közönséget. A napot táncház zárta.

   

   

Köszönjük a szervezők és résztvevők munkáját!

Reméljük, jövőre legalább ilyen jól szórakozhatunk.


2021-09-08 21:05