Kereső













Eseménynaptár

Ballagás a Váciban

  


Izgalmas időszak ez a végzős középiskolásoknak. Elköszönnek az iskolájuktól, mára pedig az írásbeli érettségi nagyobb részén is túl vannak.

  

Az Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium végzősei is elballagtak. Az ünnepségen boldogan vettek részt a diákok, a szülők, a pedagógusok, hiszen ilyen élményben utoljára 2019-ben volt részük.

Két osztály vett búcsút a társaiktól, tanáraiktól. A színvonalas, megható iskolai rendezvényen Karsai Attila igazgató úr látta el hasznos tanácsokkal a végzősöket. A jól teljesítő tanulókat nemcsak az iskola jutalmazta. Régi hagyományt követve az encsi ballagóknak jutalomkönyveket adott át Mikola Gergely, Encs város polgármestere is.

Bártfai Bence 12.A  osztályos tanulókiemelkedő tanulmányi munkájáért, az angol nyelv tantárgyból elért szép eredményeiért, példamutató kötelességteljesítéséért, Illés Eszter, 12.A  osztályos tanuló kitűnő bizonyítványáért, lelkes közösségi tevékenységéért, példamutató szorgalmáért és magatartásáért, Hrabovszki Adél, 12.B  osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi eredményéért, szorgalmáért és példamutató magatartásáért kapott könyvet.

  

  

Gratulálunk a búcsúzó diákoknak. Az elkövetkező időszakhoz jó egészséget, szerencsét és sikereket kívánunk.

További képek a GALÉRIÁBAN!

 


2022-05-11 16:19