Kereső













ENCS VÁROS KUPÁJA-Asztalitenisz




Szombaton került megrendezésre Encs Város Asztalitenisz Bajnoksága.

Öt kategóriában hirdették meg a versenyt: újonc, serdülő, ifjúsági, felnőtt amatőr, felnőtt megyei bajnokságokban szereplők számára.

Jó néhány éve már, hogy összejönnek Encsen az asztaliteniszt kedvelők. Jó hangulatú tornát szerveznek két legendás encsi játékos, Kiss József és Kövér József tiszteletére. A kezdetben meghívásos tornára sokan szerettek volna nevezni, ezért az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár vállalkozó kedvű csapata nyílt asztalitenisz versenyt szervezett. Zsibai-Szakálos Zsófia sportszervező és az egykori encsi pingpongos, Pataki Szabolcs különleges programmal színesítette a napot.

      

Az esemény érdekessége volt, hogy  elfogadta a meghívást  Klampár Tibor, Európa- és Világbajnok, 4. helyezett olimpikon. Egy közönségtalálkozóra is sort került, mely egy kötetlen beszélgetés volt. Ezután Tibor tartott egy bemutatót Héjj Marcellal, aki váci asztalitenisz csapat NBII-es játékosa.
Szeretnénk köszönetet mondani támogatóknak: a Decathlon Magyarországnak, Nagy Istvánnak, a Nagy-I Zöldségese Kft tulajdonosának, valamint az Encsi Egészségfejlesztési Irodának.
Dinamikus, szép játékokat láthattak, akik szombat délután ellátogattak a Városi Sportközpontba.
Az eredmények a következők:





Újonc:
I. Szinai Dóra
II. Hajkó Tamás
III. Szabó Hunor











Serdülő:
I. Szemkó Réka
II. Görcsös Nikolett











Ifjúsági:
I. Mátrai Krisztián
II. Lakatos László
III. Budai Bálint









Felnőtt Amatőr:
I. Bortnyák Nándor
II. Szinai Tibor
III. Kövér Zoltán
Felnőtt Megyei Bajnokságban szereplők:
I. Filácz Attila
II. Horváth Sándor
III. Varga Tibor

Gratulálunk minden versenyzőknek!


2022-06-01 20:39