Kereső



VÁROSMARKETING DÍJ



ENERGIAHATÉKONYSÁG ÉS A MEGÚJULÓ ENERGIÁK










VÁROSMARKETING


Városmarketing Gyémánt Díjat nyert Encs

Encs Város Önkormányzata 2022-ben (most először) Városmarketing Gyémánt Díjat nyert, ezzel pedig felkerült a város az ország marketingtérképére. A rangos szakmai díjjal a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete idén immár nyolcadik alkalommal ismerte el a városok, települések kimagasló marketing-tevékenységét. A díjat Mikola Gergely polgármester és Varga Antal polgármesteri referens vették át a Marketing Summit Hungary elnevezésű konferencián.

   

A Városmarketing Gyémánt Díjra a településeknek szakmai pályázatot kellett benyújtani.  Encs városa az esemény kategóriában nevezett, a 2021-es Advent Encsen programsorozattal, amit egy teljesen új, komplex rendezvény volt tavaly a város életében. Korábban is voltak már kisebb programok, de ezúttal igaz ünnepi hangulatot teremtett a város vezetése Encsen. A Millenniumi park külön erre az alkalomra új díszkivilágítást kapott, volt adventi vásár, a sportolni vágyókat pedig korcsolyapálya várta. Advent négy hétvégéjén a park megtelt változatos programokkal, ünnepi hangulattal és élettel, a teret átjárta a forralt bor és a finom ételek illata.

A városvezetés legfontosabb célja az volt a rendezvénysorozattal, hogy az ünnepi időszakban az encsieknek színvonalas kikapcsolódási lehetőséget biztosítson. Ez tulajdonképpen sikerült is, hiszen nagyon sokan vettek részt a programokon. A sikerhez nagyban hozzájárult a jól felépített kommunikáció és marketing. A Városmarketing Gyémánt Díjjal ezt ismerték el.  Illetve egy pozitív visszaigazolása annak is, hogy ami 2019 óta a kommunikáció és marketing terén elindult, az szakmailag megalapozott és jól működik, de ami a legfontosabb, hogy az encsiek érdekét szolgálja (hozzájárul a színvonalas rendezvényekhez, a hatékony információáramláshoz).



2022-10-11 14:19