Kereső













GONDOSÓRA PROGRAM


 A Magyarország kormánya által biztosított programmal a 65 év feletti, otthonában élő, magyar állampolgárok biztonságát és szeretteinkről való gondoskodást biztosíthatja Magyarország Kormánya a közvetlen környezet bevonásával úgy, hogy a formális szociális ellátórendszert (háziorvosok, szakszolgálatok, családsegítők, önkormányzatok stb.) nem szükséges igénybe venni.

A szolgáltatással segítik a generációk közötti szakadékok áthidalását, a törődésen keresztül a mélyebb emberi kapcsolatok kialakítását. 

A Gondosóra program egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek elsődlegesen a Diszpécserközponttal, ahol képzett munkatársak próbálnak segíteni a felmerülő problémákban. Amennyiben a diszpécser – lehetőség szerint a Gondosórán keresztül jelzést leadó ügyféllel egyetértésben – úgy ítéli meg, hogy a helyzet megoldása a kontaktszemély beavatkozását igényli, úgy a korábbiakban már megadott elérhetőségeken a diszpécser felveszi vele a kapcsolatot, aki aztán közvetlen és gyors támogatást, illetve megoldást nyújthat a problémára.

A program részeként megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz INGYENES, és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.

A program elsődleges célja az otthoni és önálló életvitel meghosszabbítása.

Regisztrálni a www.gondosora.hu oldalon lehet. 


Hogyan kell használni:

  1. Segítségkérés esetén a bajban lévő felhasználó megnyomja a készülékén található gombot.
  2. Az eszköz jelzést küld a Diszpécserközpont felé.
  3. A Diszpécserközpont felveszi a kapcsolatot a felhasználóval, értékeli a helyzetet.
  4. Kezdeményezi a segítségnyújtást, értesíti a megadott kontaktszemélyt.
  5. Indokolt esetben a sürgősségi segélyhívó értesítése is megtörténhet.

A jelzőeszközzel az idős ember minden körülmény között képes segítséget kérni (a készülék karon vagy nyakban hordva mindig elérhető).

Nem kell mást tenni, mint viselni a díjmentes jelzőeszközt.

További információ: a www.gondosora.hu

 


2023-02-08 14:50