
Szeretnénk, ha idén városunk csatlakozna egy adventi kezdeményezéshez: az élő adventi kalendárium játékhoz. Tegyük közösen még szebbé az ünnepeket, a karácsonyi várakozást Encsen!
A kezdeményezéshez encsi lakosok és üzletek, intézmények is csatlakozhatnak mától, és december 1-24-ig tart majd. Így minden este újabb feldíszített ablak borul ünnepi fénybe egészen Szentestéig, mintha az adventi naptár ablakait nyitnánk ki városunkban.
Azélő adventi kalendárium játék lényege, hogy a hagyományos adventi naptár mintájára sorszámmal mindennap más díszíti és világítja ki az ünnepi ablakát kreatívabbnál kreatívabb megoldással. A feldíszített és kivilágított ablakról egy képet várunk, melyet megosztanánk a nagyközönséggel is, hogy ők is gyönyörködhessenek benne, de a jelentkezők címe titkos.
Túljelentkezés esetén sem kell elkeseredni, hiszen, aki nem kapott számot, azok feldíszített ablakait is megosztjuk majd. Továbbá igazi testi-lelki élmény és közösségi program lesz majd városunkban sétálgatni esténként, a szebbnél-szebb ünnepi ablakokat felfedezni. A kezdeményezése a családoknak, gyerekeknek kiváló programot és ráhangolódást jelent majd a karácsonyra.
Csatlakozz Te is az erre a célra létre hozott belső csoporthoz, ahol megosztjuk majd a további információkat: www.facebook.com/groups/874352533898383