A közösségépítés egyik fontos alapkövete, a múlt hagyományainak felkutatása, felelevenítése.
Ez az egyik legfőbb célja a 40 év 40 program rendezvénysorozatnak.
A jobbnál jobb programok között kiemelkedően jól sikerült a régi május elsejék megidézése.
Bár a szervezők nagy örömmel és odafigyeléssel készültek az eseményre, de a fogadtatás felülmúlta a várakozásokat.
Már gyanítható volt, hogy sokan eljönnek, mert ahol szóba került a felvonulás, ott elindult a nosztalgiázás.
Az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola alsós tanulóinak bemutatkozása után a dobosok hangjára besorakoztak az emberek és követték az óvónők zászlós csapatát. Sokan döntöttek úgy, hogy gyalog teszik meg az utat a régi helyszínre, az abaújdevecseri nagykertbe. Akik azonban nem akartak gyalogolni, kijöhettek a retró autóbusszal.
A kert előkészítése az eseményre már hetekkel előtte elkezdődött. Az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtárban, az önkormányzati közfoglakoztatásban dolgozók, a Városgazda, az abaújdevecseriek mindent megtettek, hogy az emberek jól érezzék magukat! A munka sikeres lett.
A belépővel virsli és üdítő jegy is járt, az időjárás pedig kedvezett a felhőtlen szórakozáshoz. Köszönjük az árusoknak, hogy segítették ezt.
A program is nagyon jó volt. Mikola Gergely megnyitója után Csepregi Éva hozta a színpad elé a nézőket. Az ovisok és iskolások közös éneke után a helyi gyerekek bemutatója következett. Kefír és együttese, valamint az UFÓ tartotta fenn a jó hangulatot. Közben kvíz játék során ismerkedhettek a résztvevők a város történetével.
Az ugrálóvár mellett a gyerekek szórakozásáról az Encsi Egészségfejlesztési Iroda dolgozói, az óvónők és számos önkéntes gondoskodott. Köszönjük nekik!
Végül, de nem utolsó sorban a Discover Band előadására táncra is perdülhettek a kitartó majálisozók.
Ez egy nagyszerű nap volt.
Sokan nosztalgiáztak, de a fiatalok is megtapasztalhatták az igazi majális hangulatát.
Köszönjük, hogy eljöttek!
Köszönjük a szervezők munkáját!
2024-05-20 17:53