Kereső



VÁROSMARKETING DÍJ








Eseménynaptár

Teremlabdarúgó torna a Sportközpontban


Encs sportéletében vannak kiemelkedő személyek, akik sokat tettek a város sportéletéért. Ilyen volt Zsiga József is, akinek méltán viseli nevét Encs Város Kupája teremlabdarúgó tornája. Magánemberként és mint az ABAUJ COOP cégvezetőjeként is segítette a településünk kulturális és sportéletét. Szívügye a labdarúgás volt, a város az emléktornával tiszteleg emléke előtt. A támogatást átörökítette, most fiai segítik az encsi sportot. A rendezvényen minden éven részt vesz a család.

     

A hétvégén került sor a 2025-s Zsiga József Emléktornára a Városi Sportközpontban. Az eseményen, melyet Konyor Judit tanácsnok, önkormányzati képviselő nyitott meg, 5 csapat mérte össze a tudását. Közöttük volt az a fiatal encsi csapat, mely ebben az idényben szerepel először bajnokságban.


    KONYOR JUDIT TANÁCSNOK

A jó színvonalú és hangulatú meccsekre sokan kilátogattak.

   

   

Az eredmények:

1. BTE Felsőzsolca

2. RSE Tállya

3. MVSC-Miskolc

4. Gönc VSE

5. RSE Encs

III. MVSC-Miskolc II. RSE Tállya I. BTE Felsõzsolca
MVSC-Miskolc                        RSE Tállya                             Felsőzsolca

Legjobb mezőnyjátékos: Kontra Antal, RSE Tállya játékosa

Legjobb kapus: Stumpf Dávid, MVSC-Miskolc futballistája

Gólkirály: Varga László, BTE Felsőzsolca labdarúgója

Legjobb hazai játékos: Hosztafi Gergő, RSE Encs játékosa

Legjobb mezõnyjátékos: Kontra Antal, RSE Tállya Legjobb kapus: Stumpf Dávid, MVSC-Miskolc Gólkirály: Varga László, BTE FelsõzsolcaLegjobb hazai játékos: Hosztafi Gergõ

Gratulálunk!

A díjakat a Zsiga család mellett Juhász Adriána alpolgármester, Sedenszki Gábor önkormányzati képviselő és Pásztor András, a Városi Sportközpont nyugalmazott igazgatója adta át.

Köszönjük a csapatoknak a lelkes részvételt, a szervezőknek a színvonalas tornát.

 


2025-01-21 11:21