Kereső



VÁROSMARKETING DÍJ









Abaúji Szavalóverseny a Városi Könyvtárban

    


A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte a Költészet Napjához kapcsolódó Abaúji Szavalóversenyt az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár. Immár 49. alkalommal került sor a rendezvényre április 7-én. Az eseményt Encs Város Önkormányzata is támogatta.

Vezse Attila, az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Az Abaúji Szavalóversenyt Juhász Adriána, Encs város alpolgármestere nyitotta meg.

A környék általános iskoláinak tanulói közül 137 gyermek nevezett a versenyre. 13 településről 16 iskola diákja képviselte intézményét.

A versenyzőket felkészítő pedagógusok idén is igényes, színvonalas, nagyon változatos verseket, prózákat segítettek választani a gyerekeknek. A zsűritagok az örökzöld, klasszikus művek mellett több kortárs, modern verset is hallhattak.

  

  

  

Összesen 36 db könyvet és ugyanannyi oklevelet osztott ki a zsűri jutalomként a versenyzők között. Mind a 10 kategóriában az első három helyezett előadását honorálták, ám sok helyen különdíjasokat is megnevezett a döntőbizottság a sok kiváló előadás miatt.

Németh Zoltán könyvtárvezető

Az alábbiakban közöljük minden kategória díjazottjait és az iskolájuk nevét. 

1. osztály vers

I. helyezett: Tóbiás Zsombor      
           Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

II. helyezett: Adu Kevin                 
           Gárdonyi Géza Ált. Isk. Forró

III. helyezett: Kiss Eszter             
            Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

 

2. osztály vers

I. helyezett: Bényei Botond                   
Szerencsi TAMI Encsi Telephelye

II. helyezett: Vigh Zsófia                        
 Szent László Kat. Ált. Isk. Encs

III. helyezett: Dula Lilien                         
Talentum Ref. Ált. Isk. Göncruszka

 

1-2. osztály próza

I. helyezett: Kalász Laura                       
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

II. helyezett: Hrabovszki Zádor            
Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

III. helyezett: Takács Tamia                   
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

 

3. osztály vers

I. helyezett: Ötvös Viktória                   
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

II. helyezett: Vaskó Bence                      
Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

III. helyezett: Boncsér Hanna               
Szent László Kat. Ált. Isk. Encs

Különdíj: Sanislo Ferenc Hunor            
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

 

4. osztály vers

I. helyezett: Horváth Raul                      
Béres Ferenc Ált. Isk. Krasznokvajda

II. helyezett: Szemán Lilien                    
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

III. helyezett: Trestyánszky-Rivnyák Bendegúz Lóránt     
Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

III. helyezett: Juhász Krisztina               
Talentum Ref. Ált. Isk. Göncruszka

 

3-4.osztály próza

I. helyezett: Gulyás Szilvia                   
 Ilosvai Selymes Péter Ált. Isk. Abaújszántó

II. helyezett: Lakatos Dezső Iván         
Gárdonyi Géza Ált. Isk. Forró

III. helyezett: Sivák Fanni                       
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

Különdíj: Szántói Hédi                            
Szent László Kat. Ált. Isk. Encs

 

5. osztály vers

I. helyezett: Szemkó Zétény                  
Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

II. helyezett: Keller Bortnyik Elza         
Szerencsi TAMI Encsi Telephelye

III. helyezett: Klima Léna                       
  Szerencsi TAMI Encsi Telephelye

Különdíj: Lakatos Daniella                    
 Homrogdi Görögkat. Ált. Isk.

 

6. osztály vers

I. helyezett: Sohajda Samu                    
Talentum Ref. Ált. Isk. Göncruszka

II. helyezett: Takács Flóra                      
Szent László Kat. Ált. Isk. Encs

III. helyezett: Horváth Balázs                
Szent László Kat. Ált. Isk. Encs

Különdíj: Csikja Ketrin                             
Gárdonyi Géza Ált. Isk. Forró

 

7. osztály vers

I. helyezett: Jánosik Ágnes                    
Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

II. helyezett: Mohnanská Lilla               
Boldog Salkaházi Sára Isk. Szepsi

III. helyezett: Rubi Réka                         
Talentum Ref. Ált. Isk. Göncruszka

III. helyezett: Gottfried Nimród           
Zrínyi Ilona Ált. Isk. Encs

 

8. osztály vers

I. helyezett: Burger Dávid                      
Szent László Kat. Ált. Isk. Encs

II. helyezett: Pelsőci Dorottya Luca    
Talentum Ref. Ált. Isk. Göncruszka

III. helyezett: Balázs Eszmeralda Edina    
Ilosvai Selymes Péter Ált. Isk. Abaújszántó

 

Minden indulónak és nyertesnek gratulálunk, továbbá várunk mindenkit jövőre is az 50. jubileumi szavalóversenyünkre!


2025-04-09 09:16