Kereső



VÁROSMARKETING DÍJ









Miskolcról futottak Kassára

Április 5-én szombaton immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kassa-Miskolc Ultramarathon.


Miskolc és Kassa testvérvárosok, számos közös projektet, rendezvényt bonyolítanak le. Így kézenfekvő volt az ötlet, hogy szervezzenek közös futóversenyt, a települések között, mintegy összekötve a városokat. Április 5-én szombaton immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kassa-Miskolc Ultramarathon.

Bár városunkon nem futnak keresztül a versenyzők, néhány éve bekapcsolódott a támogatók körébe. 2025-ben Encs Város Önkormányzata újra támogatta a rendezvényt, díjak felajánlásával. A díjak átadása a cél mellett felállított színpadon Kassán, a Szent Erzsébet dóm szomszédságában volt, a verseny végén.


    

Encs város díjait – az önkormányzat részéről - Juhász Adriána alpolgármester adta át, melyet a férfi és női páros 1-3. helyezettjei kaptak.

    

Köszönjük, hogy ismét részesei lehettünk a minden évben színvonalas rendezvénynek, az összefogásnak a két térség között!

Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak, különösképpen Bogár János futónknak, hogy az idei évben is ilyen kiemelkedő eredményt ért el!



2025-04-10 15:14