Encs városának is nagyon fontos a gyermekek színvonalas ellátása, hiszen egy település úgy tudja megtartani a lakosait, ha szolgáltatásai megfelelőek ezen a téren is. Nagy hangsúlyt fordít az általa fenntartott intézmények fejlesztésére, de támogatja azokat is, melyek más fenntartóhoz tartoznak. Azonnal mellé állt annak a kezdeményezésnek is, hogy a Görögkatolikus Egyház bölcsődét építsen Encsen. A Képviselő-testület ingyenesen adta át a telket, és az elmúlt év júniusában az ünnepélyes alapkőletételt követően megkezdődött az építkezés.
A 10 hónapos munkát követően április 22-én átadásra is került a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde encsi tagbölcsődéje, a BENJAMIN Görögkatolikus Bölcsőde. Bialkó Mária, a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartójának igazgató asszonya, mint házigazda nyitotta meg az ünnepséget. Az impozáns épület átadásán elsőként Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott köszöntőt, aki a bölcsődei férőhelyek nagy számú bővítéséről beszélt, hangsúlyozta az egyházak szerepét a szociális és oktatási területen. Ezt követően Dr. Hörcsik Richárd Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője mondta el ünnepi gondolatait.
Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye püspöke görögkatolikus szertartással adta át az épületet a kis apróságoknak.
A Benjámin Görögkatolikus Bölcsőde a Helyreállítási és Ellenálló-képességi Eszköz (RRF1.1.2.-21-2022) forrásából, kormányzati támogatással valósulhatott meg. Az épület Szuhay László terve alapján készült. A kivitelező az encsi Favilla 2003. Kft. volt.
A rendezvényt az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a selyebi Szent Gergely Tagiskolájának művészeti képzésben résztvevő gyermekeinek műsora színesítette.
A Encs Város Önkormányzata nevében Juhász Adriána alpolgármester asszony adta át a város ajándékát. A szalag átvágására Encs képviseletében Mikola Gergely polgármester távollétében dr. Szántó Marianna jegyzőt kérték fel a szervezők.
Jó egészséget kívánunk a dolgozóknak és a gyermekeknek!
2025-04-24 10:15