SZERETETNAP




Encs Város Önkormányzata tisztelete és megbecsülése jeleként meghívta a város azon nyugdíjasait, akik havi jövedelme 199.500 Forint alá esik. A 6000 Forint vásárlási utalvány mellé egy kedves műsorral is kedveskedett a szépkorú lakosoknak, az energia drasztikus emelkedése miatt nem a megszokott sportcsarnokban, hanem a művelődési központban került sor az ünnepségre.

Elsőként Mikola Gergely polgármester mondott köszöntőt. Ezt követően a Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai Rácz Lászlóné rendezésében Gárdonyi Géza életének egy részletét mutatták be. Majd a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulói adtak elő egy népmesét, melyet osztályfőnökük, Kardos Edit tanított be. A műsor zárásaként Pető Zsófia színművész adott elő slágereket.