Éva és Marika Emlékére
Megdöbbenve hallottuk a fájdalmas, torkot elfojtó, szívet és gyomrot szorító hírt, hogy egy tragikus baleset történt a „turulnál”. Egyik elhunyt a vétkes, balesetet okozó gépjárművezető, a másik áldozat pedig a vétlen, Miskolc felé csendesen, szabályosan haladó encsi autó utasa Radeczki Mária. A gépjárművet vezető testvére, Évike pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Elakadt a szavunk, összeszorult a gyomrunk, elment az erő a lábunkból a hír hallatán. Első reakciónk a döbbenet volt aztán nemsokára követte a kérdés is. Miért? Miért történhetett ez meg? Sajnos rövid időn belül jött az újabb szomorú hír, Radeczki Éva, Évike is elhunyt. Szervezete feladta az életért való küzdelmet. Talán tudat alatt ezt, a bizonyára könnyebb utat választotta. Elindult ő is szerettei után. Szeretett szülei és testvére Marika után. Nem igazán volt már számára olyan fontos kapocs, küldetés-e földön, ami megsokszorozta volna erejét, élni akarását. Biztos vagyok benne, hogy számukra egy másik dimenzióban valami más fontos küldetést szánt és szán teremtőjük. Borzasztó elfogadni oktalan elvesztésüket, de ezt csak azzal lehet magyarázni, hogy új feladatot tartogat nekik az Úr. Bizonyára tanítaniuk kell majd valahol, vagy népet művelni, szeretetet hinteni, jó tanácsokat osztogatni. Ehhez értettek itt is, ezt gyakorolták. Azért szerették őket oly sokan, mert jó emberek voltak és oly sok problémájuk ellenére is pozitív, megnyugtató volt a kisugárzásuk és ehhez kapcsolódott sajátos humoruk, szókimondásuk is.
Csendesen éldegéltek már csak kettecskén, egy csodálatos, rendezett portán, egy kettőjüknek már túl nagy házban. Mindenki rácsodálkozott erre az idilli portára mivel sarokház volt, és több irányból is ráláthattak az arra járók. Olyan igazi kis földi paradicsom volt, példásan rendben tartva. Már a látványától is feltöltődött az ember. Bizonyára ők is jól érezték magukat az egykor még mozgalmasabb napokat megért családi házban. Nem is akartak könnyen megválni tőle, bár már egyre nehezebb volt számukra a porta és a ház rendben tartása, fenntartása. Volt idő, amikor még gazdagabb volt a zöldségeskert, még több házi kedvenc törleszkedett körülöttük. Kutyák, macskák. Szerették a növényeket, virágokat, és az állatokat, ez is bizonyítja, hogy érzékeny lelkű emberek voltak. Édesapjuk hosszantartó ápolását, gondozását követően, az utóbbi években már nyugdíjasként, egymásra odafigyelve élték napjaikat egy vakarccsal, egy hófehér szőrpamaccsal. Utolsó utazásukról bizonyára gyors hazatérést terveztek, mert ezt a kis kedvencet a lakásban hagyták, távollétük tervezetten rövid idejére, hogy nehogy elkóricáljon, elrettentő küllemével őrizze a házat a kéretlen látogatóktól. Sajnos hosszabbra sikerült útjuk. Túlontúl hosszúra. Lehet, hogy már az Óperenciás tengeren is túl járnak, valahol ott, ahol a kurta farkú kismalacok túrnak.
Aktív korukban pedagógusok, nyelvtanárok voltak. Éva oroszt és angolt, Marika francia nyelvet tanított. Éva sok-sok éven keresztül népművelő és könyvtáros is volt. A 80-as években az egykor oly legendás Encsi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban tevékenykedett igazgató-helyettesként, népművelőként Tarczy Gyula igazgató mellett Nem csak az intézmény volt legendák, de az akkor ott dolgozók is legendás nagy csapatot alkottak, nagy dolgokat csináltak. Örülök, hogy én is ismerhettem őket és kicsit részese lehettem ennek a szellemi műhelynek. Nevéhez sok-sok könnyűzenei koncert, pódium előadás, szocialista brigád rendezvény, kiállítás, bál, kirándulás, klub, majális megszervezése, lebonyolítása fűződik. Ezek kapcsán sok-sok jóbarátra, ismerősre tett szert. Ma is nagyon sokan szeretettel, megbecsüléssel gondolnak rá. Több éven keresztül sikeres főszerkesztője volt az „Encsi Híreknek” is, sok szép riportot is készített az itt élőkkel. Ő és Marika helyt állt az oktatás területén is. Szerették őket pedagógus kollégáik is, mert jó volt a természetük. Közvetlenek, jóindulatúak voltak, nem törtettek. Éva a pályája vége felé még kicsit visszatért egykori munkahelyére, könyvtároskodott, de végül az iskolából ment nyugdíjba. Idén tavasszal önkéntesként lelkesen segített a könyvtár költészet napi szavalóversenyének lebonyolításában. Örömmel, szeretettel tett eleget a felkérésnek.
Mostohán, szűkmarkúan bánt velük a sors. Sokkal több jót, örömet is megérdemeltek volna életük során, legalább a végén, nyugodt, békés hosszú nyugdíjas éveket. Ez a tragikus esemény pedig végképp igazságtalan és méltatlan velük szemben. Bízzunk benne, hogy mindez csak azért történhetett meg, mert most valahol távolabb vár rájuk egy másik, szebb világ, ahol busásan megjutalmazzák őket mindazért a sok jó cselekedetért és tűrésért, ami evilági életükben jellemezte őket.
Éva és Marika! Talán halljatok, látjátok vagy valamilyen formában érzitek, hogy elvesztésetek milyen sokunkat felkavart, megbénított. Talán azt is tudjátok, hogy biztonságban van "Puszi" is. Legyetek ott, túl e földi világon is olyan kedvesek és jók, amilyenek idelent voltatok. Köszönjük, amit itt értünk, velünk, másokért tettetek.
Nyugodjatok békében.
Kércsi Tibor
Juhász Gyula soraival búcsúznak a barátok, ismerősök egykori kollégák:
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.”
2022-05-27 21:16
