Ebből az alkalomból 2024-ben emlékévvel ünnepeljük az évfordulót.
A méltó közösünneplésnek és emlékezésnek a kereteit a „40 év – 40 program” adja, amelyet a héten terjesztek a képviselő-testület elé.
A program megtervezése során kiemelt szempont volt, hogy (legyen szó encsi gyerekekről, fiatalokról, felnőttekről vagy szépkorúakról, hogy kedvelje valaki a szabadidős vagy sportprogramokat, kulturális vagy könnyűzenei rendezvényeket) mindenki találjon olyan eseményt, amelybe szívesen bekapcsolódik.
Ahogy az is, hogy ne csak jól érezzük magunkat, de tegyük ezt egy közösségként, ezért a közösségi akciók is szerepet kapnak majd. Fontos volt továbbá, hogy legyenek igazi ünnepi pillanatok (mint Encs város napja), és bevezessünk Encsen újdonságnak számító rendezvényeket, programelemeket, amitől különleges lesz ez az év.
A „40 év – 40 program” nem csak a rendezvényekről szól, azokat a lehetőségeket is megteremtjük, amelyekkel a várossá nyilvánításra és Encs történetére tudunk közösen emlékezni, újra át tudunk élni egy-egy szép pillanatot. Ennek érdekében a rendezvényeknél pedig fokozottan figyeltünk a meglévő hagyományos programok megőrzésére, és mára már megszakadtak felelevenítésre is (pl.: bogrács-csata).
Végső soron a „40 év – 40 program” célja, hogy egy közösségként megünnepelhessük az évfordulót és megélhessük, hogy encsiek vagyunk. A program elfogadása után természetesen részletesen ismertetjük majd a programot.
Mikola Gergely
polgármester