Kereső














Hangulatos este a Művelődési Központban

Újabb remek estét tölthettek el az encsiek a Művelődési Központ által szervezett rendezvényen.


Az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár pénteken újra egy jól sikerült programot tudhat magamögött. A nem megszokott helyen és módon szervezett előadás könnyed szórakozást biztosított a résztvevőknek.

A ZENÉS NYÁRI ESTÉK sorozat idei első rendezvényének vendége Pető Zsófia volt. A művésznő gyökerei Encsre nyúlnak vissza, hiszen néhány évig itt járt iskolába. Azóta hosszú utat tett meg, országosan is sikeres. A Miskolci Nemzeti Színházban a Made in Hungáriában kezdte profi pályáját. A Gór Nagy Mária Színitanoda elvégzése után elsősorban zenés szerepeket kapott. A színház mellett szerepelt a Holnap Tali, a Barátok közt, a Mintaapák, a Csak színház és más semmi című sorozatokban. Két kisgyermek édesanyja, férje is színész.

Az igényes és színvonalas előadói estet, melyben sok személyes érzelmet is beleszőtt Zsófi, finom borok és sajtok is kísérték.

Hogy a közönség ne maradjon se éhe, se szomjan, a Lengyel Ottó pincéje, a MÁDI SAJT és a csütörtökönként már megszokott lángosos gondoskodott.

  

  

  



Köszönjük Pető Zsófiának ezt a kellemes estét.


2022-06-27 15:19